Gondolatköd - Rizon, Kevlar

Beleőrülök lassan, úgy üvölt a csend, halkan ordít a magány, porrá válok

Elveszek néha a gondolatködben, egy rózsa jut eszembe, hozzá szállok

Fekete lepel fekszik fel az égre, látom édesanyám, Ő nincs ma már

Semmivé válik a boldogság, de hamvaiból feltámadó főnixmadár

Ha tudod, hogy hogy kell simogatni, soha nem szúr meg a test, a rózsatövis

Ha ismerni akarsz, gyere közel!

Messziről nézve kis pontok az égen a csillagok

is

Néha a méz is szürke és keserű

Néma az ész, remegnek a kezek és a szív helyett is beszél egy hegedű

Melankólia a papírra vetve

A tinta szabad akarata hasít a csendbe

A hajnal moraja képzi az álmot

Amíg a gondolatköd két fia tátog

Részeg síneken vezet az élet, éppen színezek egy fekete képet

A gondolatköd most magába ránt, üres szem a szavamban talált magányt

Árnyékként kúszik a gyertya lángja, a zord fény a szívemet megtalálta

Kihalt a ritmus, kábit a dallam, de a zene földjén soha nem fázik a talpam

Pókháló fogta fel a felém sebesen haladó szilánkot

És az álom utáni ébredés megölt bennem egy egész világot

Egy homokszem vagyok, Te vagy a homokóra, a tegnapban élek, de jön az osonó ma

A világ erdejében csak egy zokogó fa, de egyszer felállok Én is a dobogóra

Melankólia a papírra vetve

A tinta szabad akarata hasít a csendbe

A hajnal moraja képzi az álmot

Amíg a gondolatköd két fia tátog

Talán a szeretettől fogunk egy napon mindannyian szétmorzsolódni

Lehet bántó akkor is ha szép, a kés is éles, hiába rúzsozod ki

Minden ölelése meleg, de véres, játszol vele pedig az életed véges

Telnek a percek, telnek az órák, a társadalom börtönében hervadnak rózsák

Széttépnek a virágszirmok, suttogják hogy a világ gyilkos

Bilincs a tegnap nem enged járni, pedig szeretnék az egekbe szállni

Itt van a gondolat két fia, akiknek a lelke már szépia

Itt van a gondolat két fia, látod?

A zene rólunk letépi a láncot

Melankólia a papírra vetve

A tinta szabad akarata hasít a csendbe

A hajnal moraja képzi az álmot

Amíg a gondolatköd két fia tátog

I'm slowly going crazy, the silence howls, the loneliness roars softly, I turn to dust

Sometimes I get lost in the fog of my thoughts, a rose comes to mind, I go to it

A black shroud is rising to the sky, I see my mother, She is gone today

Happiness becomes nothing, but the phoenix rises from its ashes

If you know how to caress the body, the rose thorn will never sting you

If you want to know, come close!

Seen from afar, the stars are small dots in the sky

too

Sometimes the honey is also gray and bitter

The mind is silent, the hands tremble and a violin speaks instead of the heart

Melancholy on paper

The free will of the ink tears into the silence

The murmur of the dawn shapes the dream

While the two sons of your mind are gaping

Life is on a drunken track, I'm just coloring a black picture

The fog of my thoughts now engulfed me, an empty eye found loneliness in my words

The candle flame creeps like a shadow, the harsh light has found my heart

The rhythm is dead, the melody is intoxicated, but my feet never get cold in the land of music

A spider web caught the shard speeding towards me

And waking up after the dream killed a whole world in me

I am a grain of sand, You are the hourglass, I live in yesterday, but today is coming

I'm just a weeping tree in the forest of the world, but one day I'll stand on the podium too

Melancholy on paper

The free will of the ink tears into the silence

The murmur of the dawn shapes the dream

While the two sons of your mind are gaping

Maybe love will make us all fall apart one day

It can hurt even if it's beautiful, the knife is sharp, no matter how much lipstick you put on it

All his hugs are warm but bloody, and you play with him for a finite life

Minutes pass, hours pass, roses wither in the prison of society

The petals are tearing apart, whispering that the world is a killer

Handcuffs don't let me walk yesterday, even though I want to take to the skies

Here are two sons of thought, whose souls are already sepia

Here are the two sons of thought, see?

Music breaks the chain from us

Melancholy on paper

The free will of the ink tears into the silence

The murmur of the dawn shapes the dream

While the two sons of your mind are gaping